logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

A jácint és a cinke

A jácint és a cinke

Jegyzet a jácintról és a cinkéről, öt tojásról és Merkel asszony budapesti látogatásáról

/A cikk részleteinek, tartalmi elemeinek másolása részben és egészében tilos!/

Első bejegyzésemre egy héttel később kerül csak sor, mint ahogy azt szerettem volna. De megfelelő témán gondolkodtam, és hiába történik mindig rengeteg dolog velem, körülöttem, hiába vagyok kapcsolatban rengeteg emberrel, események és információk forgatagában élem az életem, mégsem találtam ez idáig semmit, ami érdekes lehetne.
 
4-6 villamos , Rákóczi térPedig az elmúlt két hétre esett példának okáért Angela Merkel asszony hazánkba látogatása is, amikor azt mondta be a villamosvezető a Rákóczi téri megállónál, hogy „Kedves Utasok! A villamos csak az Oktogonig közlekedik, mert onnantól h-i-b-e-r-n-e-t-i-k-u-s-a-n lezártak mindent a Parlamentig. Mindenki oldja meg onnantól a közlekedését úgy, ahogy tudja!”. Ebben a két hétben esett idén talán másodszorra egy kis hó Budapesten, amitől az Indiai Követség gyönyörű, néhány éve megépített luxus épületének teteje, talán pont a kedvenc Ganésha szobrom fölött máris beázott, majd a tél kis ijesztgetése után érezhettük a tavasz közeledtét széllel, hosszabb nappalokkal, több napfénnyel és melegebb hőmérséklettel, és ezalatt készülődtek a szerelmesek a Valentin-napra is.
 
 
tojásOtthonomban közben egy furcsa vacsorát adott egy általam addig még soha nem látott ember, egy étteremtulajdonos, két magas rangú diplomatának és barátaimnak, ahol az ünnepi menü kis túlzással hét ember számára öt tojásból, egy kis spenótból, és a saját étterméből hozott egy tál rizsből és némi kis csirkéből állott… Ebben a két hétben voltam egy nagyszerű kiállítás megnyitón és egy filmbemutatón is… Tehát, zajlottak az események, ahogy az rendszerint lenni szokott… és mégsem jutott semmi az eszembe, mi lenne érdemes arra, hogy írjak ebben a jegyzetben róla..?
 
Az lebegett a szemem előtt, hogy közéleti témát illik választani. Csakhogy néhány éve már nem foglalkozom politikával. Nem, mintha soha nem érdekelt volna, sőt! Kisgyerekként a Bős-nagymarosi vízlépcső megépítésének és a Föld felmelegedésének veszélyeiről értekeztem nyugdíjas, falusi néniknek, később pedig az akkori, még Chrudinák Alajos vezette Panoráma rendszeres nézője lettem.

Az erdélyi falurombolásról vagy az arab világról szóló filmjei, majd a temesvári forradalom, Tőkés László félelmet nem ismerő szerepvállalása, végül Chauchesku kivégzése, vagy már Szaniszló Ferenc főszerkesztése alatt a délszláv háború tudósításai vagy a World Trade Center felrobbantásáról készített műsorok nagy hatást gyakoroltak rám. Természetesen a belpolitika sem hagyott hidegen. Gyerekként, az első szabad választásokra már politikai jelvényt festettem az egyik kifújt húsvéti tojásra, és onnantól kezdve sok éven keresztül az állatos csatornákon kívül nagyjából csak politikai műsorokat néztem… Elköteleződni mégsem köteleződtem el soha, sehova, mert számomra mindig csak az volt a fontos, hogy egy politikai erő vagy csoport, hatalommal rendelkező politikusok a nemzet érdekeit nézzék és döntéseikkel a magyar közösség életét, boldogulását, gyarapodását, megmaradását segítsék. Emlékszem, szintén gyerekként, még az első MDF-kormány alatt láttam egy nagyon szép és megrendítő dokumentumfilmet egy volt kommunista tanácselnökről, aki még a Magyar Népköztársaság idejében egy kis falu életét igazgatta kitűnően. Mindenki becsülte, szerette, példás életű családapa, férj és vezető volt. A közösséget, amiért felelt, felvirágoztatta, támogatta a tehetséges gyerekeket, építette a faluközösséget, minden lehetőséget megragadott, amivel a jólétet előmozdította környezetében. A rendszerváltozáskor azonban az egész falu ellene fordult, mivel akkor a kommunizmus bűnei terítékre kerültek, az egyébként ártatlan tanácselnököt elítélte mindenki, hogy abban a véresen megszerzett és megtámogatott hatalmi rendszerben szerepet vállalt. A közhangulat annyira ellenségessé vált számára, amit nem tudott elviselni és az öngyilkosságba menekült.
 
Ezt a példát csak azért írtam le, mert ha valaki leírja azt a szót, hogy ”magyarság”, okvetlenül elkezdi a bal-liberális oldal gyalázni, mindenféle –ista végződésű jelzővel illeti, (és nem kommun-istára gondolok :) ) , ha pedig valaki kommunista tanácselnök volt, a nemzeti-konzervatív oldal rögtön hajlamos hazaárulónak nevezni… Ebben a történetben a tanácselnök szerintem hazaszerető, jó magyar ember volt, aki politikai hatalmát a közösség javára használta. ( Igaz, arra már nem emlékszem, hogy tapadt-e vér a kezeihez annak idején, hogy egyáltalán tanácselnök lehetett - de a film inkább csak a több évtizedes építő munkájára koncentrált). De éppígy lehet egy magát nemzeti érzületűnek valló politikus”hazaáruló”, ha a nemzet érdekeivel ellentétesen cselekszik.
Tehát én mindig csak a távolból figyeltem a politikát, és ez a távolságtartás aztán csak nőtt bennem, amikor egyre világosabbá vált, hogy elég kevés mozgástere van a világpolitika színterén az egyes nemzeteknek. És ahogy a kommunisták elkövettek számtalan bűnt, úgy a rendszerváltozástól fogva a jobboldali, nemzeti érzületű erők is sok súlyos mulasztásban lettek vétkesek.  (Gondolok itt az egy forintokért elprivatizált nemzeti vagyonra, az örökül kapott államadósság eltörlése kérelmezésének elmulasztására és a körülöttünk széteső volt kommunista országok idején a határok újrarendezésének ügyében tett diplomáciai erőfeszítések teljes hiányára, a szellemi erő és a jövő generációjának kivándorlására, ugyanakkor a bevándorlók támogatására, az egészségügy tarthatatlan helyzetére stb. stb..). Összemosni, egyformán jónak vagy rossznak beállítani azért semmiképpen sem akarom a politikai paletta képviselőinek tevékenységeit, mert még így, a világpolitikában nagyon kis mozgástérrel is lehet egy-egy pártnak jóra vagy rosszra használni a hatalmát, és a szándék, a nemzet védelme és érdekei igenis fontosak; a tapasztalataim csupán oda vezettek, hogy egy ideje csak annyit foglalkozom a politikával, amennyit éppen nem lehet elkerülni, ami valahogy beszivárog az életembe kívülről.
 
Ezért is voltam bajban, hogy ha már közéleti témát illik választani egy jegyzetben, mi legyen az?
Ismerek egy Kárpátalján, Beregszászon született elismert magyar irodalmárt, Lengyel Jánost. Egy-egy költeménye az ungvári főiskolán kötelező tananyag, több oldalt kitenne munkásságának és elismeréseinek felsorolása, tavaly a Magyar Napló Az év versei 2014 című antológiába is beválasztotta költeményeit, mégis soha, senki nem honorálja anyagilag a munkáit. Ha NKA pályázaton nyer egy készülő kötete, a kiadó leereszkedve ad neki jó, ha három tiszteletpéldányt… és sorolhatnám. Gondoltam, a jegyzetet róla írom majd, hiszen aktuális a téma: neki is majdnem el kellett mennie az ukrán háborúba, de figyelemfelkeltésnek szántam volna a róla szóló sorokat. Lám, itt tart ma (is) a világ, ennyire van becsülete a költőnek, hogy kőművesmunkától megkérgesedett kézzel írja a könyveit, cikkeit, költeményeit, ingyen! De aztán el kellett vetnem ezt az ötletet is, mert hallottam magamban a reakciókat: Minek ír valaki ingyen? Ha valakinek ennyi magához való esze sincs, hogy nem kér honoráriumot a munkájáért, mit lehet azzal kezdeni? Ennek a kiváló férfiúnak úgyis ígértem egy interjút róla, vele, készülő következő interjú kötetéhez, legfeljebb ezzel fogom majd kárpótolni az Olvasókat.
 
fehér jácintA napok meg csak teltek-múltak és még mindig nem volt témám.
Sehogy sem értettem. Mi történt velem? Én, aki bármikor, bármiről tudok írni és most teljesen üres a fejem, az ötletnek még egy szikrája is hiányzik belőlem?
Panaszkodtam tegnap este egy barátnőmnek, kifakadtam, hogy annyi minden van mindig körülöttem, és engem ebben a két hétben mégis csak az érdekelt, az volt számomra igazán lényeges, hogy kivirágzott a tőle kapott jácintom.., meg az, amit egy ismerősöm mesélt a cinkékről, akik nem élték túl Merkel asszony budapesti látogatását..  Hát érdekelheti ez az Olvasókat? Mi van ebben különleges?
De ő csillogó szemmel felkiáltott: – Igen! Írd meg a jácintot, ahogy nőtt, meg a cinkéket… Az emberek úgyis annyi közéleti hírt hallanak, és az Ismertség Magazin amúgy sem politizál, - hát nem sokkal érdekesebb az, ami körülvesz minket, az élet kis apró rezdülései? Ráadásul az Olvasóknak azt ígérted, hogy kicsit személyesebbé teszed az oldalt, ebben pedig te vagy benne, mert neked ez a fontos..
Meggyőztek a szavai. Így, mint annak idején a közéletnek hátat fordító neoterikusok, élén Catullussal, én is nekilátok, hogy leírjam ezt a csodát: hogy virágzott ki egy hét alatt a szobámban egy semmi kis csutakból egy gyönyörűséges, illatozó fehér jácint.
 
bimbózó jácintAmikor megkaptam, február elején, nagyjából négy levele látszott. Sejtettem, hogy belül van még valami, de hiába nézegettem, nem történt sokáig semmi változás. Aztán egyik reggel arra ébredtem, hogy az a valami nemhogy előbújt és már egy kicsit látszik, hanem vagy három-négy centire magasodik a levelek fölött. Buzogány alakú zöld bimbói szorosan összezárva simultak egymáshoz. Két napig csak néztem, vártam, hogy mi lesz, azt leszámítva nem történt semmi, hogy a kis zöld buzogány egyre magasabb volt. Gondoltam, nagyon gyorsan nőhet ez a virág, csak nem tudom, hogy mikor, mert amikor nézem, semmi nem történik. Fülön akartam csípni. Ha egyik pillanatról a másikra négy centivel magasabb, akkor valamikor csak kell nőnie..  Így, várakozón egyik este lefekvés előtt jó sokáig néztem, egész közelről hallgattam, hiszen az ilyen gyors növekedés kell, hogy szabad szemmel is látszódjon, hallatszódjon… de a kis növény csak nem akart megmozdulni. Hosszas meredt figyelem és várakozás után feladtam. Lekapcsoltam a villanyt és lefeküdtem a jácint melletti ágyra, hogy aludjak. Nem telt bele sok idő, egyszer csak nagy hangoskodásra leszek figyelmes.. a hang az asztalról jött, ahol a jácint volt. Mmmmmrcssss, mmmmmnmccsk, mmmmnkkkktr és hasonló hangokat adott, ahogy repedt, recsegve, ropogva nőtt, nyújtózkodott. Odaszaladtam a villanyhoz, felkapcsoltam, és újra meredten bámulni kezdtem a virágot: na, most végre szabad szemmel is látni fogom, ahogy ilyen gyorsan nő.. De nem ez történt. A buzogány alakú, bimbókat tartó szár hirtelen vigyázzállásba vágta magát és meg se nyikkant, meg se mozdult. Tudta, hogy nézem. Hát, jó. Visszafeküdtem. Gondoltam, nem zavarom szegényt a kíváncsiságommal. Ahogy újra sötét és csend lett, a jácint ismét nekigyürkőzött. Recsegés, ropogás, hasadás hangjai töltötték be a szobát. Olyan megható volt: belegondoltam, itt van mellettem egy titokzatos élőlény, aki születik, él, virul, talán fáj is neki, ahogy a bimbói kipattannak, ahogy egy szülő nőnek átrendeződnek a csontjai a szüléskor, és ahogy az állatok meghalni egyedül szeretnek, a virág pedig megszületni, növekedni akart a sötétben, zavartalanul. Másnap reggelre még kissé gyűrötten és illattalanul, de ott állt magában, félig kinyílva az összes bimbó, egy napra rá pedig ragyogóan, mint egy menyasszony, teljes pompájában virult és illata betöltötte még napokon keresztül a lakást…
 
cinkeAngela Merkel látogatásakor, természetesen, állig felfegyverzett kommandósok lepték el a zsinagógát. Ismerősöm a szemközti házban lakik, így a tetőn lesben álló mesterlövészek látványa fogadta, de ami még ennél is bosszantóbb volt: a háza udvara fölött órákon keresztül, szünet nélkül körözött egy helikopter. A folyosón rendszeresen megjelentek a cinkék, a nekik kitett etetőt látogatták örömmel. Nagyjából hat kis madár csemegézett ott gyakorta, volt köztük életrevaló, fürge és lustácska is, akinek szinte soha nem jutott már falat.
A helikopter zajára a kismadarak összezavarodtak, menekülni akartak, néhány közülük az ablakoknak csapódott. A fekete gépszörny végre elhagyta a terepet, Angela Merkel asszonyságot nem kellett többé biztosítani a regiment katonának. A szokott időben újra megérkeztek a cinkék. De a hatból csak kettő tért vissza. Épp a leglustább és legbutácskább cinkék..  A másik négyet még várják, hátha megérkeznek egyszer újra ők is az etetőhöz…
 
Édes Borbála

Kapcsolódó cikk: 

Beköszöntő >>