logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

Babbától a banyáig

Babbától a banyáig

perzsa, Babba Mária, beh, szép, nyelv, nyelvi emlékekPerzsa örökség nyelvünkben 

A népi tudat megőrző, nem teremtő. Teremteni egyének szoktak, ha úgy tetszik: a géniuszok. A nép megőriz és tovább ad. Ez a megőrzés viszont éppen azért, mert nem tudatos, idővel tartalmilag egyre halványul, formalizálódik, kiüresedik. Bár mindig visszautal az eredetre. Értő szemmel nézve tehát utat mutat. Így vagyunk a „babba” (Mária) elnevezéssel is.
 
Mostanában igen sokan foglalkoznak a kérdéssel, bár többet, megvilágítóbbat még senki se tudott mondani, mint a csíksomlyói néphagyomány. A babba valóban nem csak hétköznapi értelemben jelent szépet, de elsősorban mégis a „nagyon szép” megfogalmazása. A szép pedig ebben az esetben talán a platoni szép  (ami nem csak szép, de igaz és jó is) fogalmával rokon.
De honnan ez a szó, mi ennek a gyökere? Ezzel eddig még nem nagyon foglalkoztak. Minden kutató, érdeklődő megelégszik a néphagyomány megállapításával, hogy „szépet, nagyon szépet” jelent.
Ha valamit nagyon szépnek találunk, akkor gyakran mondjuk, hogy „de szép”. Miért mondjuk ezt? Mit jelent ebben az esetben a „de” szó? 
Nagyszüleink ezt még úgy mondták, hogy „beh szép”. Vagyis a „beh” változott „de”-re az elmúlt alig száz évben. E következtetéssel azonban még mindig nem adtunk választ a szó (beh vagy de) eredetére, jelentésére. Mert akkor mit jelent a beh? Nos, régi nyelvünkben szintén szépet és annál egy kicsit többet,  csak erről mi már megfeledkeztünk. Hogy a kérdést jobban megvilágíthassuk, hívjunk segítségül egy másik nyelvet, mely noha nem rokon nyelv, de feltűnően sok szóegyezése van a magyarral, a gyakran hasonló gondolkodásmódról nem is beszélve. Ez a nyelv a perzsa, mely az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozik, a magyarhoz hasonlóan régen alakult ki és stabil. Nem „fejlődik” két-háromszáz év alatt úgy, mint a vele rokon angol vagy német. Hanem ezer éves szöveget is megért az, aki beszéli a mai perzsa nyelvet, mivel rendkívül csekély a változás.

perzsa nő

A perzsának ma is, ha valami nagyon tetszik, amit nagyon szépnek talál, arra azt mondja, hogy: „beh beh”. (Neki ma is a szépre az egyik szava a: beh.) Ha pedig valamit nagyon szépnek, nagynak stb. tart, akkor azt kétszer mondja. Nagyon nagy: bozorg bozorg, nagyon kicsi: kucsek kucsek, nagyon fekete: sziah sziah stb. E nyelvi fordulat valamikor nálunk is megvolt. A „beh” szót  is használták Csíksomlyón és máshol is. S idővel ez a beh beh változott át babbára.  A babba jelentése tehát tényleg nagyon szép, de pontosan az előbb említett platoni értelemben más minőségeket (igaz, jó) is jelent. Tehát mindenképpen valami magasabbrendűt, talán úgy is mondhatjuk, hogy kultikusat, szakrálisat. A babba jelentése  tehát legalább annyi, hogy talán elsősorban nagyon szép. Sőt, nem zárnám ki azt se, hogy eznem egy jelző, hanem sokkal inkább egy rang, például a szintén perzsa sahinsah (királyok királya) példájára. Ebben az esetben akkor viszont a Mária név nem egy korábbi név helyett van, hanem csak egyszerű toldalék. A már csak jelzőnek tekintett babba hordozója.
 
Ez a beh szavunk azért nem tűnt el teljesen nyelvünkből. Megmaradt például a becs, becses, becsületes szavainkban. És itt is a perzsa párhuzam az eligazító. Ami megint csak azt mutatja, hogy a beh eredeti jelentése több, mélyebb az egyszerű szépnél (lásd továbbá: beh jó stb. kifejezéseinket). A perzsa ha a beh szóhoz tesz egy kicsinyitő képzőt (csé), akkor lesz belőle: beccsé (szépecske). Jelentése: kisgyerek. Mert mi az ami egyszerre  szép és mellette még annál is több és értékesebbb, becses(!), mint a gyermek. Egyébként, hogy a két nyelv és gondolkodás között e megállapítások egyáltalán nem erőltetettek, azt mutatja az is, hogy másik szavunk a „szépre” is megvan a perzsában, ez a: ziba. Bármilyen átlagosan képzett nyelvész azonnal felismeri a két szó  szép-ziba) közös voltát.
 
Petrás Mária, Babba MáriaÚgy gondolom, e példák is bizonyítják, hogy elpusztított múltunk megtalálásához, feltárásához a perzsa párhuzamok nagyban segíthetnek. Egyes XIX. századi géniuszaink (Berzsenyi, Vörösmarty) még tudták ezt. Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy például Vörösmarty Csongor és Tündéje teljesen felfoghatatlan, érthetetlen azok számára, akik nem ismerik a perzsa ősvallás [zoroasztriánizmus] tanítását. Vörösmarty ugyanis  úgy gondolta, hogy az ősi magyar hit, azonos a perzsa dualista mitológiával. Amit az is alátámaszthatott számára, hogy az árpádi honfoglalást követő idők mohamedán krónikásai (Gardézi, Al Bakri, Ibn Ruszta) tűzimádóknak nevezik a magyarokat.
 
Ha már Babba Mária kapcsán a női nem került előtérbe:  egyes, szintén a  nőkre vonatkozó más kifejezéseink (asszony, banya) perzsa párhuzamáról  is ejtsünk még néhány szót. Ha a perzsa párhuzamokra figyelünk, akkor Babba (beh beh) szavunk valószínűleg régebbi lehet, mint a Boldogasszony szavunk. A boldog perzsául: khosbekht (a „ kh” egy „k” torokhang). Itt tehát nincs kapcsolat. De az asszony szó (khanom) viszont megint csak közös eredetet mutat. A perzsában manapság is teljesen hétköznapos: khanom-e- Kovács megszólítás, Kovács asszonyt jelent, és  magyarra természetesen inkább Kovácsnéval fordítjuk.  
Másik közös „nőszavunk” a banya(banu). Mint tudjuk a banya, miként a boszorkány szavunk  nem csak negatív értelmű, főleg eredetileg, hanem valami magasrendű nőt is jelet. A perzsa még úgy is használja ma is: a banu-je-Kovács igen előkelő, udvarias megszólítás, és Kovács úrhölgyet, úrnőt jelent.
 
Bognár József