logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

Balkán Party az Iskolában

Balkán Party az Iskolában

Yu Party az IskolábanKönyvbemutató, koncert, tánc

November 9-én ismét Balkán Party, ezúttal a Hegedű utcai Iskolában. Mint ahogy azt már megszokhattuk, most is egy kulturális programmal kezdődik az est: Dr. Várady Tibor mutatja be nagyapja, Várady Imre hajdan volt magyar országgyűlési képviselő és jugoszláv szenátor naplófeljegyzés-köteteit. Majd a szabadkai Školarci zenekar muzsikál, amelyet hajnalig tartó buli követ.

Várady Imre, NaplóFolytatódik a nagyszerű hangulatú Balkán Party sorozat! November 9-én, szombaton Budapest szívébe, a Hegedű utcai Iskolába várnak mindenkit, aki egy kis kultúrával fűszerezett kikapcsolódásra vágyik. Ezúttal Várady Imre (1867–1959) nagybecskereki ügyvéd, hajdan volt magyar országgyűlési képviselő és jugoszláv szenátor kétkötetes naplóját tárja elénk unokája, Dr. Várady Tibor jogászprofesszor. Várady Imre életének állomásai sejtetik, hogy a napló írója nagy idők, nagy változások tanúja volt a déli tájakon, impériumváltásokat élt át, lejegyezve élményeit saját magának, közben kiállva mindegyik barátjáért, szomszédjáért, nemzetiségtől függetlenül. Messziről történelem, közelről élet. Beszélgetőtársa Mihájlovits Klára újságíró lesz. 

pljeskavicaAz Iskolába érkező „diákok" e remek lecke után végre lazíthatnak: Szabadkáról érkezik a Školarci zenekar, amely az alkalomhoz illő repertoárral perdíti táncra a nebulókat a volt Jugoszlávia nagy slágereire. A remek zenészek képesek órákon keresztül muzsikálni hatalmas hévvel, így ezúttal akár a hajnali órákig is asszisztálnak majd a híres lemezlovasoknak. DJ Macsitynak és DJ Vučkonak. 
A sok szorgos diáknak persze pótolni kell majd az elfogyasztott kalóriákat, így az Iskola udvarán (ott ahol mindig keveredik a faszén és dohány füstje) a derék Sonkamester forgatja majd nyárson a bárányt, müzliszelet helyett. Persze akinek a burek és pljeskavica a kedvesebb, ő sem fog étlen maradni, ugyanis a Burekkirály is megörvendezteti a vendégsereget finomságaival!

Balkán Party Iskola,

Program:

19.30h: Kapunyitás 
 
20h:  Honnan is jöttünk tulajdonképpen- Várady Imre naplóinak bemutatója. Dr. Várady Tiborral, Várady Imre unokájával beszélget Mihájlovits Klára.
 
22.30h: Školarci (Szerbia) koncert
 
Yu party:  (balkáni mulatós zene)
        Rezidens: DJ Macsity,  vendég: DJ Vučko.

Balkáni gasztrosarok: 

Nyárson sült bárány a Sonkamestertől, friss burek és pjeskavica a Burekkirálytól.
 
Helyszín: Iskola.
Cím: 1061 Budapest, Hegedű utca 3.
 
Belépő: 2000 Ft
Médiatámogatók: Femina.hu, ismertseg.hu
www.ismertseg.hu

Kapcsolódó cikkek: 

Yu Partyk Budapesten >>

Időutazás Bosznia tájain >>

Balkán Party a Grundon >>