logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

Beköszöntő

Beköszöntő

/Eckhardt Balázsnak ajánlva/

Kedves Olvasó!

Az Ismertség Magazin megalapítása óta számtalan közelebbi és távolabbi ismerősöm javasolta, hogy lépjek elő az ismeretlenség homályából és adjam hozzá az arcomat, személyiségemet, mert szerintük ez hiányzik igazán a magazinból.

Főszerkesztőként természetesen jelen voltam minden egyes betűben, láthatatlan szellemként megbújva a sorok mögött, hiszen valamennyi tartalom az én jóváhagyásommal szerepelhet a magazinban, és a magazin témái, irányvonala szintén az én ízlésemet, értékrendemet tükrözi… Mégis ismerőseim szerint a magazinban túlságosan a háttérbe húzódtam, (pedig az életben nagyon is nyílt, közvetlen személyiség vagyok), és alapos megfontolás után beláttam, hogy igazuk van. Minden valamirevaló magazinhoz adja a személyes hangját a szerkesztő, ezért úgy döntöttem, ezentúl hétről-hétre vezetett jegyzetben fogom megosztani Olvasóinkkal a gondolataimat, személyesebbé téve kapcsolatunkat.

Fogadják szeretettel! Köszönöm megtisztelő figyelmüket! 

Üdvözlettel, 

Édes Borbála
főszerkesztő