logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

Bogarat a fülembe

Bogarat a fülembe

Georges Feydeau – Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Radnóti Szinház, Mohácsi János rendezése

A rideg hétfői estén, keserű napom végén esélyt kerestem a könnyed és méltán népszerű színdarab  egyik legdivatosabb színházi rendezőnk által megálmodott előadásában. Esélyt egy nosztalgikus élményre, a 12 évvel ezelőtti, végzős Kerényi osztállyal tartott vizsgabemutatónk után szabadon, mely nem mindennapira sikeredett. 
 
Monseiur Chandebise-zel a legszörnyűbb dolog történik, képtelen férji kötelességét teljesíteni. Bolha kerül a fülbe, felesége  arra gyanakszik, másnál meríti ki enrgiáit és bosszút eszel ki. Bepillanthatunk a Felhergelt Macska indiszkrét hotelbe, ahol a bolhából elefánt lesz, szeretők, féltékeny férjek, őrült spanyolok, részeg londínerek kaszárnyafegyelemben kergetik egymást a boldogság reményében.                
A Madách Színház alkalmazottjaként vettem részt a fenti mű Ódry színpadon tartott vizsgabemutatójában, amely a végzősök utolsó lehetősége volt a megmutatkozásra, az elhelyezkedés a késő tavaszi időpont ellenére többségüknek még nem sikerült. P.J. filmrendező vendégtanárként próbált megbirkózni a színházi kihívással. Nem sok sikerrel, ugyanis a feszült légkörben játszó osztály vérmesebb része megtagadta a bemutatón való részvételt, a város kerthelyiségeibe visszavonulva, sűrűn öblítve torkukban  forrongó indulataikat. Az elmúlt tíz esztendő egyik felejthetetlen, groteszk jelenete, amint a meghirdetett premier előtt két nappal, a szövegmondó próbán az osztályfőnök a “sztrájkoló“ hallgató helyett kezébe veszi a szövegkönyvet és beugrással fenyeget. Mindez A.T. És M.G. megkérdőjelezhetetlen tekintélyű szakemberek és főiskolai  vezetők tekintetének kereszttüzében. Külsősként érintetlenül, bár mindenképpen bízva az előadás sejtette lehetőségben, felváltva jártunk ki röhögni az előtérbe. Hatalmas falak dőltek le aznap. Hosszas rábeszélésre és a rendező menesztésének hírére a színészek visszatértek és a beugró rendező, L.A. feszített tempójú, profi munkájának köszönhetően – négy napos késéssel a második előadás időpontjára – a felforgatott, zaklatott helyzet ellenére szerethető előadás kerekedett. Jómagam Rugby, az angol vendég szerepét játszhattam, ellenálhatatlanul...
 
De térjünk vissza a Nagymező utcába, ahol zsúfolt ház, komoly várakozás és a vígjáték szabályaihoz idomult, sok ajtós, kopottas funkcionális díszlet vár. Úgy tűnt, a rendező komoly fegyverét veszítette el a térhez való kötelező alkalmazkodás követekezményeként. Az első szünetben elcsípett nézői vélemények szerint ez nem a rendező műfaja, a darabot biztosan nem ő választotta és valóban, úgy tűnt, a  közegben  idegenül mozog, a műfajban képzetlenebb színészein segíteni nem tud. Sok probléma adódott a ritmus elvesztéséből, túlgyorsításból, ami különösen elkeserítő annak tudatában, hogy egy jól felépített előadás esetén csak az első poén sikerülte lehet kérdéses, a többi tartva az ütemet és szabályokat egy hosszú, önálló életre kelt nevetés, amely többé nem szűnik meg a darab időtartama alatt. Tökéletesek voltak ebből a szempontból Hofi Géza produkciói.
 
Mohácsi hullámvasútján azonban mindig fentről indulunk és oda is érkezünk, felütésekben profi, lendülettel és intenzitással kezdi és fejezi be a felvonásokat. A szöveg átírásásnak kényszerképzetével legtöbbször vitába szállnék, s bár ez esetben nem voltak zavaróak a modernebb, pontosabbnak vélt megfogalmazások, több játszható gesztust láttam feleslegesen szavakba öntve.
 
A vízágy, a verekedések illúziója csak a földszinten ülőknek jár, az emeleti jegy árában mindez nincs benne, jelzés csupán, kiábrándítóan komolytalan. S ez igaz az előadás egészére is: alázattal, élvezettel komolyan venni ezt a szórakoztató darabot örvendetesebb erdeményre vezet a rivalda mindkét oldalán. A színészekről összeségében elmondható, hogy az előadás előrehaladtával növekvő teljesítményt nyújtanak. Chandebise és Poche kettős szerepében elvérzik Gazsó György, akit a két figura együttes erővel maga alá gyűr. Felesége szerepében az igazgató hitvese rangjához méltó produkciót nyújt, feladatát megoldja. Schneider Zoltán  tüzes spanyol nemese, bár nem úr és  kiejtése inkább katalán, mint spanyol, jól osztott szerepét hozza, feleségét Petrik Andrea kiabálja jellemzően rengeteg felesleges energiával, érezhetően rutintalanul mozog a bohózat világában, csakúgy mint Adorjáni Bálint a hősszerelmes cseppet sem hízelgő, kihagyott ziccerszerepében. Meglepően halvány, szürke Kováts Adél, kissé bizonytalan az inast alakító Formán Bálint. Kellemes perceket szerez meglepően jó teljesítményével és “elviszi a tejfölt” Csányi Sándor a tőle szokatlan szerepkörben láthatóan lubickolva. Értőn és biztosan viszi az előadást Szombathy Gyula Doktor Financh-ja, szintén otthonosan mozogva lendít a látottakon Szervét Tibor, színesíti a képet Klem Viktor és Sárközy netakarj Nagy Ilona, Andrusko Marcella és Somody Kálmán.
 
Összességében előre tartó, de rossz arányokkal épített előadás, mely bár szórakoztató, célját nem éri el. Vajon hová lettek e műfaj szakértői, nem a Sasjózsefek, hanem például Pethes Györgyhöz hasonló kvalitású rendezők? Pethes Sándor színész fiáról beszélek, aki Hofi Géza nagysikerű estjei mellett az országban legtöbbet futott prózai darabot, a Páratlan párost rendezte, mely halála után 12 (!) évvel még mindíg műsoron van. A generációja után maradt, betöltetlen űr mindannyiunk felelőssége, csupán félszeg mosoly és  gyér nevetés maradt a felhőtlen boldogság helyett. 
 
Turi Bálint
/Fotó: Dömölky Dániel. A színház honlapjáról/