logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

Firkaműhely

Firkaműhely

foltfestés, firkaműhelyKreatív alkotóműhely gyermekeknek

Minden szerdán 17 órától 18 óráig kreatív alkotóműhely: Firkaműhely-szakkör várja a gyermekeket Budapesten a FISE Galériában. Novemberben a következő alkalmakon a papírbútor készítésével, a foltfestés technikájával ismerkedhetnek meg a résztvevők, valamint divatos tökfödőket is létrehozhatnak papírból. 

A Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület (FISE) a közelmúltban indított iparművészeti szakkört gyermekeknek. A Firkaműhely-szakkör a gyermekek tehetséggondozását tűzte ki célul.  A többek között a Designterminálban már működő Firkaműhely O. Horváth Réka formatervező művész kezdeményezésére született meg 2009-ben, hogy segítsen a gyermekeknek megőrizni és elmélyíteni a bennük lakozó alkotó képességet, kísérletező kedvet, valamint ráirányítsa a szülők figyelmét az alkotás fontosságára a gyermeki fejlődésben. Emellett azért is, hogy népszerűsítse a gyermekek és szüleik körében a vizuális és formatervező-művészetet.

A foglalkozások időtartama 45-60 perc. A Firkaműhely nem egyszerű kézműves-szakkör: a műhelyfoglalkozások mindegyike kötődik valamilyen művészeti irányzathoz, illetve valamely művész, vagy művészek, formatervezők egyéni tevékenységéhez. Fontos szerepet kap a foglalkozásokon a formatervezés és az újrahasznosítás.A foglalkozásokat vezetők arra buzdítják a gyerekeket, hogy önállóan gondolkodjanak, keressenek minél több választ a feltett kérdésekre, és megoldásaikat ízlésesen, tisztán, érthetően tálalják.

A foglalkozásokat vezetik: O Horváth Réka formatervező (0630 398 9077) és
Németh Melitta festőművész (0670 201 7542)
E-mail: info@firkamuhely.hu.

 
Soron következő foglalkozások:

November 16. : Papírbútorok
Van már a dinódnak széke? Légy a lakberendezője! Minibútor-készítés kartonból, papírból.
Frank Gehry - Easy Edges

November 23. : Foltfestés
Kis szivacsdarabokkal festünk foltokat létrehozva, az impresszionista festőkhöz hasonlóan. Megpróbálunk virágos rétet, vízfelületet vagy bármi mást festeni. Monet, Signac.

November 30. Tökfedők
Divatos és bohókás tökfedőket készítünk papírból!

ÁRAK:
Egy alkalom: 1500 Ft/fő
Havibérlet: 5000 Ft/fő
Testvérkedvezmény: 10 %

 
Cím: 1054 Budapest, Kálmán Imre utca 16.
Tel.: +361-311-3051
(Nyitvatartási időben: Kedd-Péntek: 13.00 - 18.00 , Szombat: 11.00 - 14.00 Hétfő: szünnap.)
 
www.ismertseg.hu