logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

Kutatók éjszakája 2011

Kutatók éjszakája

Szeptember 23-án ismét megrendezik a nagysikerű Kutatók éjszakája elnevezésű, a tudományos életpályát népszerűsítő programsorozatot. Ezen az éjjelen részt vehetünk neves egyetemeink, főiskoláink szaklaboratóriumaiban, különleges kísérleteket láthatunk-hallhatunk, vagy érdekesebbnél-érdekesebb előadásokon vehetünk részt! A rendezvény központi helye a budapesti Gödör Klub lesz. A részvétel számos helyszínen előzetes regisztrációhoz kötött.
 
A Kutatók éjszakája (Researchers' Night) az Európai Bizottság kezdeményezésére és támogatásával Európa-szerte megrendezett népszerű tudományos fesztivál. A rendezvény célja, hogy megváltoztassa a kutatókról kialakult általános képet, bemutassa a tudósok érdekes, izgalmas életét, és ezáltal minél több fiatalt győzzön meg arról, hogy érdemes a kutatói életpályát választani.
Az esemény, amelyet 2005 óta minden év szeptemberének negyedik péntekjén tartanak, az idén szeptember 23-ára esik. A hazai rendezvénysorozatot a Tempus Közalapítvány szervezi 2010 óta a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvánnyal közösen.
"A Kutatók Éjszakája az ország egyik legjelentősebb kutatás-fejlesztéssel foglalkozó eseménysorozata korántsem az unalmas, fűrészpor ízű előadások estéje! Izgalmas és meghökkentő programok mutatják be a kutatókat, a tudományos módszereket és az eredményeket érthető, élvezhető, szórakoztató formában" - hangsúlyozzák a szervezők.
Több programon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
Többek között jelentkezhetünk a Planetárium előadásaira, vagy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) mini atomreaktorába, amely ismét csak erre az éjszakára nyílik meg az érdeklődők előtt. A Semmelweis Egyetemen kipróbálható lesz a videoendoszkópos sebészeti technika, az Óbudai Egyetemen a papírkészítés ősi titkai, az ELTE Pedagógia és Pszichológia karán pedig akár hipnotikus állapotba kerülhetnek a jelentkezők. Találkozhatnak az érdeklődők az érzéseit kifejező robottal, lángorgonával, de "magvas" meglepetések is várnak a Botanikus Kert orchidealaborjában.
A központi helyszín idén a budapesti Gödör klub. Külön érdekesség, hogy a MOHA online-on (Mindent az Oktatásról Hallgatóknak) élőben lesznek követhetők a legérdekesebb programok.
(Részletesen a programokról és a regisztrációról a www.kutatokejszakaja.hu oldalon, valamint a facebookon http://www.facebook.com/kutatokejszakaja)
 
MTI – ismertseg.hu