Őszikék

 

Odakint az unalmas zöld, ezerszínre váltott... A levelek még itt-ott kapaszkodnak az ágakhoz, bár valamelyik már átadta magát az elmúlásnak. Minden falevél történetet mesél: ahogyan lehullik, megmutatja a sorsát. Sütötte-e hosszasan a Nap, vagy áztatta-e az eső... És a vadgesztenyék... fényesek, nevetősek...ott gurulnak a járdán a lábam előtt, és én nem bírom megállni, hogy fel ne szedjem őket. Pont úgy, ahogyan gyermekkoromban...Igen, az ősz az én évszakom... egyre inkább megbizonyosodom róla...

Ha pedig borongósra vált? Az sem szegi kedvem! Az eső, igaz már nem olyan kellemesen 

langyos, mint nyáron, de én felfedezem a pocsolyákat a színes gumicsizmámban... s ha úgy hozza ,beleugrom a közepükbe...!

 

Szeretem az őszi estéket..., ahogy egyre hosszabbak. Élvezem a gyertyafényt meg a finom rozét.

És persze Őt, a foteljában, ahogy körbefonja a cigarettafüst...szeretem, ahogy fel-le pillant a laptop mögül... és rám mosolyog.

Én meg csak tűnődöm, hogyan lehetek ilyen szerencsés, hogy ez itt velem történik?Belemélyed a dolgaiba, és én meg csak figyelem csendben, de ebben is megtaláltam a csodát. Úgy hívják: harmónia... és egy ideje, nekem fontosabb sok érzésnél...szinte a létem alapja lett.

Az őszben ott az az illat, amit mindenki keres... Az a bódítóan édes-fűszeres...a szerelemé. És ősszel sokkal jobban esik, mint nyáron. Olyankor van úgy, hogy émelyít, de ez idő tájt soha! Most is itt van orromban, beszívta a bőröm...

Az őszi hajnalok? Hűvösek...de pont ettől lesz minden olyan varázslatos. Szorosabban ölel, takaróba burkol... én pedig fürdöm a gondoskodásában.

Még akkor is, ha néha melenkóliába hajlik a reggel...ha bekopog olykor a depresszió.

Mert minden negatív vonzata, ahogy jön, úgy megy is. Gyorsan. Én pedig nem hagyom, hogy elragadjon bármi rossz, inkább az ölembe veszem a szőlővel teli gyümölcsös tálat...

Hogy hiányzik-e a nyár? Hmm... talán ez már a korral jár...szeretem a nyarat, de ma már inkább bújok az őszhöz.

Miért? Mert ő olyan állandó, a rapszodikussága ellenére is megbízhatóbb a nyárnál. A nyár perzsel, aztán meg lehűt, eláztat, és ha úgy tartja kedve, megint megizzaszt. Az ősz sosem tenné: vagy beborul és tudom, aznap esernyő, meleg ruha és morcos emberek az utcán... Ha viszont besimogat reggel a napocska az ablakodon, akkor nevetős, szerertgetős nap vár.

Most értem csak meg, olyan ez az évszak, mint Ő... Az én Szerelmemben ott az ősz... a melankólia, a nevetés, a határtalan gyengédség, de olykor a vihar is... A sűvítő szél, ami van úgy, hogy elsodor... de mielőtt túl messze vinne, lecsillapodik... és bevilágítja a délutánomat azzal az édes karamell-szín napfénnyel, amit csak ő képes sugározni.