logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

Somogy-megye vezet

Somogy-megye vezet

Balatonmáriafürdő, strandHelyzetjelentés az Év Szállása versenyről

A két hónappal ezelőtt indított Év Szállása  verseny jelenlegi állása szerint a fürdővárosok a legkedveltebbek, a megyék közül pedig Somogy-megye viszi a prímet.  A Szallas.hu november végéig várja a közönség szavazatait.
 
 
HajdúszoboszlóA várható eredmények mellett meglepő fordulatokat is hozott eddig a november közepéig tartó Év Szállása verseny: a települések közötti harcban például Balatonmáriafürdő megelőzte Siófokot. A legtöbb szavazatot gyűjtő 10 településből 9 fürdőváros, megyei szinten pedig a somogyi célpontok a legvonzóbbak az elmúlt két hónap több mint 11 ezer voksa alapján. 
Jelenleg Hajdúszoboszló áll az első helyen az Év Turisztikai Települése címért folytatott versengésben, de szorosan követi Balatonmáriafürdő. A Szallas.hu/evszallasa oldalon az elmúlt két hónapban leadott több mint 11 ezer szavazat alapján a Balaton-parti község olyan felkapott célpontokat utasított maga mögé, mint a harmadik helyen álló, de nagy lemaradással küzdő Balatonfüred, vagy a jelenleg csak ötödik helyezett Siófok.
Valószínűleg a verseny elmúlt két hónapjában a turisták mellett a települések lakói is leadták a szavazataikat, így Balatonmáriafürdő előkelő helyezése többek között lakosainak lelkesedését mutatja. A szavazás azonban november közepéig tart, így a nyaralóknak is lesz még lehetőségük a legjobbak közé juttatni az üdülés céljából felkeresett helyszíneket – mondta a verseny állásával kapcsolatban Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.
 
Népszerűbb a Balaton déli partja
 
HévízAz eddig leadott voksok alapján a fürdővárosok a legvonzóbbak: a TOP10-be a történelmi nevezetességeikről híres városok közül csak Eger tudott bejutni, míg a tízes listán négy Balaton-parti település is található. Az ország keleti részén Hajdúszoboszló mellett még Gyula és Egerszalók közkedvelt célpont, míg nyugaton Hévíz és Zalakaros a legnépszerűbb, a magyar tenger partját figyelmen kívül hagyva. A verseny jelenlegi állása alapján egyébként a Balaton déli partját kedvelik jobban a szavazók: a megyei összesítést például fölényesen vezeti Somogy-megye, míg Veszprém csak a negyedik helyen áll a megye településeire leadott szavazatok alapján. A legkevesebb voksot eddig Nógrád és Tolna megye települései gyűjtötték.
A települések mellett a szálláshelyek is versenyeznek az Év Szállása címért.
Az eddigi eredmények alapján nem feltétlenül a legnépszerűbb településeken lévő szállások kapják a legtöbb voksot, jelenleg például az egri Imola Hotel Platán rendelkezik a legtöbb szavazattal – tette hozzá Szigetvári József.
A verseny aktuális állása szerint a négy- és ötcsillagos hotelek között a sümegi Hotel Kapitány, a háromcsillagos szállodák körében pedig a zalakarosi Hunguest Hotel Freya vezet. Az apartmanok és vendégházak esetében eddig a sárospataki Braun Vendégház kapta a legtöbb szavazatot, míg a panziók kategóriájában a cserkeszőlői Royal Panzió bizonyult a legnépszerűbbnek.
 
Az Év Turisztikai Települése – TOP10 település
 
1. Hajdúszoboszló
2. Balatonmáriafürdő
3. Balatonfüred
4. Eger
5. Siófok
6. Hévíz
7. Gyula
8. Zalakaros
9. Egerszalók
10. Balatonlelle
 
 Év Szállása 2013, legnépszerűbb turisztikai célpontok Magyarországon
 
TOP3 – 4-5 csillagos szállodák
 
1. Hotel Kapitány Sümeg
2. Két Korona Konferencia és Wellness Hotel Balatonszárszó
3. Kastélyhotel Sasvár Resort Parádsasvár
 
TOP3 – 3 csillagos szállodák
 
1. Hunguest Hotel Freya Zalakaros
2. Erzsébet Park Hotel Parádfürdő
3. Hotel Eger & Park
 
TOP3 – szállodák 3 csillag alatt, vagy csillag nélkül
 
1. Imola Hotel Platán Eger
2. Piramis Hotel Gárdony
3. Fenyves Rooms Üdülőház Hajdúszoboszló
 
TOP3 – Apartman, vendégház, hostel, diákszálló
 
1. Braun Vendégház Sárospatak
2. Brigitte Vendégház Bük
3. Kékpárkány Vendégház Rátka
 
TOP3 – Panzió
 
1. Royal Panzió Cserkeszőlő
2. Boglárka Panzió Étterem és Apartmanházak Mezőkövesd
3. Pelso Panzió Balatonmáriafürdő
www.ismertseg.hu
/forrás:szallas.hu/