logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

Út a teljességhez

Út a teljességhez

Csakramálá, Nemzeti Táncszínház, Somi Panni, Sivasakti Kalánanda TáncszínházA Csakramálá tánca 

A Nemzeti Táncszínház rendszeresen műsorára tűzi a Sivasakti Kalánanda Táncszínház legújabb, indiai ihletésű koreográfiáját, a Csakramálát. A darab kapcsán az alkotóval, Somi Panni táncművésszel, koreográfussal beszélgettünk, aki a klasszikus, tradicionális dél-indiai táncműfaj, a bharatanátjam művészi elsajátítása után az utóbbi években modern, ám az indiai kifejezésmódot is felhasználó darabokat rendez.
 
Modern, indiai gyökerű darabot láthatunk a Nemzeti Táncszínházban, a Csakramálát. A Somi Panni táncművész és koreográfus vezette Sivasakti Kalánanda Táncszínház legújabb darabja a világ sokféleségből felépülő egyetemességét mutatja meg a hét csakra színeinek segítségével, amelyek a szivárvány alapszínei is. A csakrák (az emberi szervezet megfelelő működéséért felelő hét energiaközpont) ismerete, tudománya az Indiából importált tudással együtt került be a köztudatba. Ezért nem meglepő, hogy a keleti, ám mégis univerzális téma feldolgozásához főként indiai zenei motívumokat és mozgáskultúrát használt fel az alkotó, napjaink populáris zenei stílusainak és modern táncművészeti elemeknek a kombinálásával.
Csakramálá, Somi Panni, Sivasakti Kalánanda Táncszínház, Nemzeti Táncszínház− Csakra málának nevezik Indiában az olyan nyakláncot, amelynek ékkövei egy-egy csakrát szimbolizálnak, azzal azonos színűek – mesélte a művész.
− A hét csakrának a színei a vörös, narancs, napsárga, zöld, világoskék, indigókék és halványlila, amelyek együtt adják a fényt, a fehéret. A táncdarabban az egyes csakrák színein és ősi szimbólumain keresztül a rájuk jellemző érzelmi, hangulati világot, létezésmódot vagy minőséget akartam megjeleníteni, amelyek egy-egy utat, világlátást, egy probléma megközelítését, de akár az emberiség egy-egy korszakát is jelképezik a számomra. Nincs egyedül üdvözítő út, hanem egymás mellett, egymást kiegészítve nagyon sokféle út létezik, amelyek végül a nagy ismeretlenbe vezetnek. Ezek lehetnek egymásra épülő lépcsőfokok is, ahogy például a hetedik csakrát csak az előző hat ismerete után tudjuk elérni: a koreográfiában a mozaikdarabokból felépülő utolsó csakrát (korongot) a táncos csak a többi hat csakra elemeit felhasználva tudja kirakni.
Ha pedig az emberiség történetére gondolunk, akkor a vörös, a gyökércsakra lehetett a legősibb társadalom színe és energiája, ahol a Föld elem és az őserő dominált, (ezért is jelenik meg a koreográfiában az anyagi világról gondoskodó Ganésa isten alakja), a narancs, a medencetájon elhelyezkedő második csakra az élvezetekbe merülő Róma szimbóluma, a napfonat csakra nagyon leegyszerűsítve a lovagkor, a zöld, a szívcsakra nekem a hetvenes évek hippi korszaka „Szeressük egymást gyerekek!”, vagy a reneszánsz. A világoskék-türkiz torokcsakra a kommunikációt jelképezi: számomra ez a barokk kor, majd a napóleoni háborúk kora és a sötét indigó a mostani világunk. Szerintem a mai korra a végtelenül kiszámított, hideg, racionális szemlélet a jellemző, az elme ural mindent. A halványlila a mozdulatlanság. (A csakrát megtestesítő táncos nem is táncolja el a színét). Majd ezt követi a fehér, a nagy ismeretlen. Ami az élet után van, de nem tudjuk, micsoda  – beszélt az alkotásról Somi Panni.
Csakramálá, Sivasakti Kalánanda Táncszínház, Somi Panni, Nemzeti TáncszínházA darabot hét táncos adja elő, akik egy-egy csakrát testesítenek meg, de bemutatkozásukban a többi csakrát megelevenítő táncosok is részt vesznek, a „főszereplő” csakra színeit öltve magukra. Hiszen egyik csakra és az általa szimbolizált minőség sem állhat önmagában, a többihez kapcsolódva lesz része az egész szervezet és az univerzum működésének.
− Sokan meglepődtek, hogy én a kommunikáció csakráját táncolom – de hozzám ez állt a legközelebb. Mert ez a csakra felel az őszinteségért is, az emberi kapcsolatokért, az önkifejezésért, ami számomra nagyon fontos – árulta el a művész.
A darabot legközelebb március 13-án adja elő a társulat a Nemzeti Táncszínházban.
 
Édes Borbála
 /Fotók: Dusa Gábor és Dely Kornél/