logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

Út és kert

Út és kert

Interjú Ferdinandy György íróval 

Ferdinandy György író, puerto rico-i egyetemi tanár

Ferdinandy György (1935) negyven évi (1956-1995) távollét után költözött haza, Magyarországra. Felfoghatjuk e távollétet úgy is, mint hosszabb tanulmányutat, a maga számtalan tapasztalatával, tanulságával, emlékével. Ami már csak azért is figyelemreméltó, mert  ebből a negyven évből mintegy harminc évet élt a karibi világban, Puerto Ricoban. Az első tízet pedig  Franciaországban.
 
– Ön olyan magyar író, aki Fraciaországban irodalmi díjat (Saink Exupéry-dij)  kapott francia nyelvű regényéért. Több könyvét pedig spanyolul írta. Személyében egyszerre több kultúrát képvisel, a maga különleges gazdagságával együtt.
 
–  Első könyveimet valóban franciául írtam, hiszen ott éltem. Első feleségem is francia volt. Ahogy ma is lelki és szellemi kapcsolatban vagyok Franciaországgal.
 
– Franciaországi tartózkodása után Puerto Ricoban lett egyetemi tanár. Hogy került oda? Bár itt mindjárt jegyezzük meg, hogy sokáig azon a  puerto ricoi egyetemen két Ferdinandy tanított egy időben. Ön mellett Ferdinandy Mihály(1912- 1993) a neves történész is ott tevékenykedett.
 
Puerto Rico Egyetem– Az ő, mármint Ferdinandy Mihály segítségével jutottam el Puerto Ricoba, az egyetemre. Ferdinandy Mihály antik( görög-római) mitológiát tanított a trópusokon. Ma is csak elsősorban az ő egykori tanítványai képviselik az új világban az európai antikvitást és annak tudományát. Egyetemi tanítványai csak Zeusznak nevezték. Ferdinandy Mihály különben a rokonom volt, apám unokatestvére. Bár sohase voltunk szoros kapcsolatba egymással. Puerto Ricoban se. Ő más világban mozgott, mint én.  
 
– Puerto Rico spanyolnyelvű sziget, az Egyesült Államok társult tagállama, autonómiával. Milyen volt az ottani egyetemi élet ? Mit tanított?
 
– A „nyugati civilizáció” történetét. Az ókori Egyiptomtól a görögökön és a rómaiakon keresztül a II. világháborúig, napjainkig voltak a témáim. Egykori hallgatóimról nagyon jó emlékeim vannak. Kedvesek, nyíltak, érdeklődőek voltak. Bár voltak helyi” furcsaságok” is. Elsősorban hézagos felkészültségük miatt.  Így például az, hogy a Rómeó és Júlia , ahogy ők hitték nem Romulustól származik,  Egyiptom sem az USA tagállama, mint szintén San Juan, Puerto Rico térképtudni vélték. Vagy megértetni a hallgatókkal, hogy a térképeken szereplő, egymás mellé állított Puerto Rico és Dél- Amerika között mekkora valóságban a különbség. Az egyetemen szempont volt a tanárok megítélésében, hogy ha az ember rossz jegyet ad, azzal feletteseinél csak saját képességeiről állít ki negatív bizonyítványt, nem a hallgatók valódi tudásáról.  Az igazi lényeg pedig az, hogy akkoriban óriási különbség volt egy amerikai és egy európai érettségi között. Az elmúlt években sajnos csökkent a különbség az európai rovására. Vagyis mi romlunk, nem ők javulnak.
Az órák délután kezdődtek az egyetemen, amely a szigetet elválasztó mintegy 12OO- 1300 méteres hegyen volt. Ettől északra élnek ma is a jobb módúak, délre többnyire az „őslakók”. Kedves emlékeim közé tartozik, hogy egyes diákok családja milyen büszke volt  nagyapái alig száz éves szabaduló levelére, mely bekeretezve volt a falon. Mármint a rabszolgaság alól szabaduló levelükre.
 
– Tanárkollégái kik voltak? A Ferdinandyakon kívül voltak még magyarok is?
 
 Igen, többen is. Köztük egy berettyóújfalusi gróf is. A többiek meg szinte a világ minden tájékáról jöttek, részben menekültek. A magyarokon kívül az olaszokon és a németeken át a katalánokig és az argentinokig. Szóval színes volt a társaság. Az előadások többnyire spanyolul folytak. A tanárok közük néhányukkal lehetett intellektuális viszonyt is fenntartani. Ez az órák utáni közös iszogatások, beszélgetések idején történt leginkább.
 
– Írásaiban sokszor idézi az ottani életet. Ami egy európai számára vonzó is lehet. Az ön írásaiban szinte függetlnül a témájától, mindig benne érzem  a Karib tengeri illatot, némi melankóliával.
 
San Juan, tengerpart Induljunk ki abból, hogy Puerto Rico egy trópusi sziget. Alig tízezer négyzetkilométer nagyságú. Vagy négy millióan lakják. Fővárosa: San Juan. Kb. a sziget lakóinak a fele ott lakik. Az ország lakosságának nyolcvan százaléka spanyol eredetű, tíz százalék fekete a többi „egyéb”:  keverékek, ázsiaiak. A mindennapi életünk jelentékeny részét a tengerparton éljük. A nemzeti ital a rum. A rum kedélyjavító. Aki odakerül, az azt nem kerülheti ki. De ezt a rumot ne keverjük össze a Magyarországon kaphatóval. Az ottani egészen más. Az emberek pedig kedvesek, mosolygósak, nyitottak. Könnyű az ismerkedés. Szinte érzéki az élet. Állandóan karneváli hangulatban érzi magát az idegen. Valóban a  Karib- tenger sajátos illata, egyedülálló, összehasonlíthatatlan. Ez az illat állandóan az orromban van ma is, nekem is, Budapesten is. Mely most már remélem, hogy életem végéig elkísér.
 A spanyol nyelv mellett az angolt is gond nélkül lehet használni Puerto Ricoban.. Van néhány remek könyvesbolt is az egyetem környékén. Szinte minden könyv beszerethető volt már akkor is néhány napon belül. A puerto rico-i ételek finomak. A legnehezebb az ottani hőség elviselése. De ahhoz egy idő után hozzászokik az ember. Az élet ritmusa is lassúbb, mint Európában. Mindenre van idő.  Így a szellemi leépülésre is, ha nem vigyázunk. Persze most már mi, egykori „idegen doktorok” szép lassan lelépünk. Átadjuk a helyünket. De már van helyi puerto ricoi  intelligencia is. Ez a szellemi életen is meglátszik.  Sokszor szabadabbnak látom ma, mint az észak-amerikait, amit agyon nyom az „egyengondolat” elhatalmasodása. A karibi térség is ma már olyan, hogy meg kellene vele nekünk magyaroknak azzal ismerkednünk. Arról ne is beszélve, hogy sokkal nyitottabbak és fogadókészebbek szellemi értelemben, mint azok a nemzetek, melyeknél már szokásból is mindig kuncsorgunk elismerésünkért.
 
– Többször említi írásaiban a vallási szekták jelenlétét például az egyetemen.
 
– Igen. Vannak keresztény szekták, főleg pünkösdisták és tényleg befolyásosak, kellemetlenkedők. Aztán ott a vudu. De ki lehet őket kerülni. A tudás nagyrészt semlegesíti őket.  
 
– Említette a szellemi leépülést. Ennek egyik ellenszere a megfelelő szellemi társaság. Ezt egy magyar író, hogy tudta magának biztosítani, sokáig elzárva a szülőföldjétől, ismerősöktől, barátaitól? 
 

Ferdinandy György, Szerecsenségem története

– A külföldön élő magyar írók, bárhol is éltek, évente többször összejöttek, a különféle magyar irodalmi- kultúrális társaságok szervezésében. Így a hollandiai  Mikes Kelemen kör vagy a londoni Szepsi Csombor-kör aztán a svájci SMIKK illetve az EPMSZ vagy mások által. Szóval az ilyen rendezvényeken mindenki igyekezett részt venni. Így szinte mindenkivel megismerkedtem vagy állandó kapcsolatba, barátságba kerültem. Sajnos éppen az elmúlt hetekben halt meg Csokits János és Zas Lóránt, akikkel sohasem sikerült találkoznom, beszélnem. Aztán emellett rendszeresen megkaptam a magyarországi kiadványokat, könyveket is. Úgyhogy végig „képben voltam”.
 
–  Az elmúlt években szinte minden könyve már itthon is megjelent. Elsőnek a Szerecsenségem története még 1988-ban.
 
Igen.  Minden megjelent. Hazajöttem. 
 
–Ha egy művet kellene megnevezni, melyet a legfontosabbnak és legjellemzőbbnek tart maga számára. Amiből igazán megtudhatjuk, hogy ki ön? Az melyik lenne?
 
– A Szerecsenségem története. Ami először jelent meg itthon.


– Idejövet is feltűnt, hogy most is rokonai között él itt Budapesten, mint nyilván gyerekkorában is. Könyvet írt az édesapjáról és egy különösen szépet az édesanyjáról(c: Egy sima, egy fordított).  Jegyzeteiből látom, hogy mennyire érdekli mindig, ami és aki körülveszi. Mire pedig ez az interjú megjelenik, már Floridának lesz kubai feleségénél és egyik fiánál. Tavaszig ott is marad.  Önnek ilyen fontos a család?
 
Ferdinandy György Természetesen. Hiszen ember vagyok, akinek emberi viszonylatai vannak.  Az anya, az anyanyelv és a szülőföld az, amivel végzetszerűen össze vagyok kötve. Ilyen a család is. Ennek esetleges hiánya a legfájóbb lenne nekem. Egy egykori argentin- Párizsba szakadt- indián zenész , Atahualpa Yupanki egy gondolatára hadd hívjam fel a figyelmet. Ő ezt mondta, énekelte:”… Az útnál ma már többre tartom a kertet”.- Sajnos ő ennek ellenére idegenben halt meg, mára már talán el is felejtődött. Nekem viszont megvan itthon a „kertem”, képletesen és valóságosan is: Mindenki, akit szeretek.
Bognár József