logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

Úton

Úton

Szent Efrém FérfikarA Szent Efrém Férfikar hangversenye

Június 13-án, 19 órakor a Szent Efrém Férfikar ad hangversenyt két helyszínen: az Óbudai Szent Péter és Pál főplébánia templomban hallhatják a koncert első felét, majd rövid séta után az Óbudai Társaskörben folytatódik a koncert. Az est során Haydn, Schubert, Liszt, Rachmanyinov,  Ligeti egyházi és világi műveit hallhatjuk. Valamint két ősbemutató is lesz: Dukay Barnabás és Sáry László egy-egy, a férfiakrnak írt szerzeményét ismerheti meg a közönség.

Nem szokványos koncertre invitáljuk ezúttal Olvasóinkat! Egy koncertre, ami akár kettő az egyben is lehetne. A Szent Efrém Férfikar egy azon koncert alatt a közönséggel együtt helyszínt cserél, és az egyházi művek templomi megszólaltatása után koncertteremben adja elő a világi szerzeményeket. 
– Az ötlet szinte adott volt. Egymás mellett van két nagyszerű koncerthelyszín: a csodálatos akusztikájú Óbudai Szent Péter és Pál főplébánia templom és a családias, kellemes hangulatú Óbudai Társaskör. Mindkettő más-más művek megszólaltatásához ideális. A templom ráadásul Budán a kedvenc helyszínünk, hiszen itt adta a Szent Efrém Férfikar első hangversenyét 2003-2004 körül. A koncerten klasszikus szerzők műveit: Haydnt, Schubertet, Lisztet, Rachmanyinovot,  Ligetit szólaltatjuk meg, emellett két ősbemutató is elhangzik. A külön erre az alkalomra komponált Ave Maria Sáry Lászlótól, és a Virrasszatok című Dukay Barnabástól – nyilatkozta  Bubnó Tamás, a kórus művészeti vezetője.
 
Művészeti vezető: Bubnó Tamás
Közreműködik: Károlyi Katalin - ének, Bizják Dóra – zongora
 
A kórusról röviden:
A Szent Efrém Férfikar tizenöt tagú, kalasszikus művek mellett  pravoszláv ortodox egyházi műveket ad elő. Névadója a nagy IV. századi himnuszköltő, Szent Efrém.
 
Helyszín: Óbudai Szent Péter és Pál főplébánia templom és az Óbudai Társaskör
 
Cím: Bp. III., Lajos u. 168 és Kiskorona utca 7.
 
Belépőjegy: 1600 Ft, diákoknak 800 Ft
 
Az Artisjus és a www.ismertseg.hu támogatásával
www.ismertseg.hu