logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

kultúra

Örökbefogadási nap az ELTE Egyetemi Könyvtárban

ELTE Egyetemi Könyvtár örökbefogadási nap 2015 március 14Március 14-én, szombaton 11-15 óra  között értékes programokkal, előadásokkal, koncerttel várja látogatóit az ELTE Egyetemi Könyvtár. Ezen a napon a könyvtár ősállományának tizenkét kötetét fogadhatják örökbe az érdeklődők. A rendezvényen megismerhetjük a könyvtár restauráror műhelyét, valamint az előadások mellett könyvtár-és épülettörténeti sétán is részt vehetnek a látogatók.

Vastojás

Vastojás, A közelmúltban mutatták be az Uránia Filmszínházban a Traub Viktória által rendezett Vastojás című magyar animációs rövidfimet. A csupán 12 perces alkotást hatalmas érdeklődés övezte: többször is le kellett vetíteni egymás után a bemutató napján. A Vastojás egy huszadik századi magyar néprajzi gyűjtemény motívumaiból is táplálkozó saját történet. Képi és zenei világa egyszerre hagyománytisztelő és modern, minden korosztályhoz szól.

Az új nemzedék

Kovács Benjámin zeneszerzőA kortárs zeneszerzés és az ambíció arra, hogy valaki dirigálásra és rendezésre adja a fejét, igen merész vállalkozás manapság. Nem is az jelenti az elsődleges problémát, hogy nem divat a fiatalok körében a komolyzene, hanem az, hogy nincs is igény a „minőségi zenére”. Erről a témáról beszélgettünk az Ifjúsági Artisjus-ösztöndíjas zeneszerzővel, Kovács Benjáminnal.

Koreai filmhét

Koreai filmhét az Urániában 2013. november 4-8.November 4-8. között hatodik alkalommal rendezik meg a koreai filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Idén olyan díjnyertes koreai alkotásokat vetítenek, amelyeket az Oldboy kivételével először láthatunk Magyarországon. Az öt alkotás eredeti nyelven, magyar és angol felirattal tekinthető meg ingyenesen. Az eddigi évektől eltérően mindegyik film kétszer is vászonra kerül november 4-8. között.

 

Apáról fiúra

Balogh József, Gallus kandallóBalogh József kályhaépítő mesternek már a dédnagyapja is ezt a foglalkozást űzte: ő még fazekas kályhás volt. A világ azóta sokat változott, de újabban egyre nagyobb igény van a cserépkályhára, kandallóra, vagy a hungarikumnak számító búbos kemencére. Bár iskolában komolyan nem tanítják, a szakma szeretete öröklődik: a negyedik generáció fogja továbbvinni a családi tradíciót.

Tartalom átvétel