logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

meditáció

Gyermekek és állatok (2.)

játékmackóAz állatmesék nem véletlenül a gyerekek kedvencei. Az állatok itt bizonyos tulajdonságokat, illetve tulajdonság csoportokat jelenítenek meg. Sokszor terápiás hatásuk van, és szintén nagy kedvenc az állatbábokkal folytatott (akár közösen kitalált) mese vagy történet eljátszása. Szívesen beleélik ebbe magukat a gyerekek. Szinte „kölcsönveszik”, belsővé teszik, fölnagyítják és alkalmazzák a bennük talán kevésbé jelen levő, számukra kívánatos, az adott állat által megtestesített tulajdonságokat.

VIII. Létkérdés Konferencia

VIII. Létkérdés KonferenciaNovember 14-én, 9-18 óráig a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola szervezésében megtartják Budapesten a VIII. Létkérdés Konferenciát, valamint A meditáció művészete – Út a tudatos élethez című szimpóziumot. Az egésznapos programsorozat középpontjában a meditáció művészete áll. A rendezvény helyszíne a Corner Rendezvényközpont, a részvétel ingyenes!

A táltos útja

tibeti hangtálA Tűzmadár Táltos Dobkör november 13-án, szombaton 10 órától szellemi tanításra, vezetett meditációra hív mindenkit az Andretti Kávéházba. ( Cím: Bp. IV. Váci út 13.) Téma: Teremtő, teremtés, tudatfeletti érzékelés, harmadik szem, univerzum, világfa koronája, Nap és Hold, bizalom a Létben, életfeladat.

 

Tartalom átvétel