A szépség felesküdött lovagja

A szépség felesküdött lovagja Interjú Kautzky Armand színművésszel „Elhatároztam, hogy megpróbálom az egész életemet gömbölyűvé tenni.” „Amikor egy szerepet megformálok én vagyok, de mint egy anya, mégis új embert hozok létre.” Kautzky Armand színművészt az egész ország ismeri. Legtöbbször a Macskák című musicalben játszott, és előszeretettel osztottak rá gentleman szerepeket. Kiderült: nem véletlenül. Vonzódik a régi korokhoz, s magánéletében is törekszik a harmonikus, értékes, szépen megformált életre. Az Aranytíz Kultúrházban beszélgettem vele, ahol az utóbbi években rendszeresen fellép.

- Kiből lesz színész?

- Színészcsaládból származom, nyolc rokonom, köztük a szüleim is ezt a mesterséget választották hivatásul. Engem mégis el akartak tántorítani tőle, mert akkoriban, a hatvanas- hetvenes években elég sok megpróbáltatással járt a színész-lét. Az ország különböző pontjaira helyezték őket, színészházakban lakott együtt a társulat, még én is Egerben születtem, de hamarosan Pestre költöztünk. Ráadásul visszahúzódó kisfiú voltam. Aztán, úgy tizenkét éves korom körül kezdtem kinyílni: énekkarba jártam, verseket mondtam és egyszercsak megérintett a szereplés varázsa, az emberek előtt való megnyilatkozás csodája. Akkortól fogva tudatosan készültem erre a pályára. A Madách Gimnázium irodalmi, dráma tagozatára mentem, ahol szinte tananyagként készültünk a színművészeti főiskolára. Mégsem vettek föl elsőre. Ezt tragédiaként éltem meg, és felvételiztem az akkori Nemzeti Stúdióba. (Ma: Magyar Színház) Még nem tudtam, hogy az egész életem egy felvételi sorozatból fog állni. Ott rengeteget tanultam a kollégáktól: Agárdi Gábortól, Sinkovics Imrétől, Kállai Ferenctől, a szakmai részen kívül példamutatást. Egy évvel később, ’85-ben vettek föl a főiskolára, ahol Szirtes Tamás osztályába kerültem. Majd tizenhét-tizennyolc évet játszottam a Madách Színházban. De egy ideje annyira beszűkült az ottani repertoár, hogy eljöttem onnan.

- Mit szeret leginkább a színészetben? Melyek a legemlékezetesebb alakításai?

- A színpadot. Az este, mikor előadás van, egy ünnep: a közönségnek, a színésznek is koronája a napnak. Az egész szervezetem másképp működik ilyenkor. A mi szakmánkhoz amúgy is különös idegrendszer kell, agyi frissesség, éberség. Nyolc-tíz darabot tartok fejben, és egy figurát pár hét alatt kell a semmiből előteremteni. Nem könnyű ennyi szöveget memorizálni, de ez ennek a pályának a nehézsége. (Én egy barátomra nézek csodálattal, aki magyar létére franciául végezte el a művészettörténet szakot a Sorbonne-on, és franciául tanult latinul.) Ami különösen emlékezetes darab számomra, az a Macskák. Több, mint hétszázszor adtuk elő: külföldön is, nagyszínpadon; számtalan emlék, élmény kötődik hozzá. A pályám elején szépfiú szerepeket osztottak rám, én voltam a gentleman, ami egyébként illik is hozzám. Mindig nagyon vonzódtam a régebbi korokhoz, és az a legmegdöbbentőbb, hogy ha egy kastélyban vagyok, mindig az az érzésem, mintha otthon lennék. Az a környezet, közeg teljesen természetes a számomra, ma már hiába múzeum. Talán előző életeim egyikében ilyen helyen élhettem. De volt olyan szerepem, a Tolnay Klári életéről szóló két szereplős Pozsgai Zsolt rendezte darab, ahol egy tanárt alakítva kellett hét-nyolc különböző férfit eljátszanom. És valahogy úgy éreztem, azokban a karakterekben is mind benne vagyok.

- Nem keveredik néha össze egy-egy szerep és a saját, valódi élete?

- Amit egy színésznek legelőször meg kell tanulnia, az az, hogy hogyan őrizze meg magát, saját egyéniségét. Ehhez nagy önismeretre van szükség. A mi személyiségünk egy ezer lakattal védett trezor mélyére rejtett aranyrudacskák. Ehhez nyúlunk le egy szerep megformálásához, innen merítünk, de azok a gesztusok, hanglejtések is, amiket jártunkban-keltünkben magunkba szívunk, mint egy tudatalattiba, ide kerülnek. A mindennapi életben azonban én sem tudom alkalmazni a színpadi szituációkhoz illő mozdulatokat, hangszínt, hiszen ahhoz hatalmas koncentráció kell; ez a munkám. Amikor egy szerepet megformálok én vagyok, de mint egy anya, mégis új embert hozok létre. Fontos, hogy nagyon nyitottan kell élni, de én elemző típus is vagyok.

- Hogyan tud mindig a munkájához szükséges szellemi, fizikai, lelki kondícióban maradni? Miből merít erőt?

- Ha kap valamit az ember, nevezhetjük tehetségnek, vagy bármi másnak, az felelősséggel jár. Ezt az adományt nem azért kaptam, hogy pénzt keressek, hanem, hogy szebbé tegyem az életet, vagy csak egy napot az emberek számára, hiszen a művészet segít megoldást találni az élet problémáira. Ez ad erőt, hogy dolgom van. A társadalom jelenleg igaz, hogy próbálja a humánumot, az ember lelki egészségében nagyon fontos szerepet betöltő művészetet száműzni a világból, és a színművészetet is szórakoztató iparrá akarja silányítani, én mégis hiszek benne, hogy elengedhetetlen az emberi élethez. A másik cél, ami erőt ad, az a magyar nyelv ápolása és védelme. Mindent megteszek azért, hogy szépen beszéljünk, megőrizzük nyelvünk árnyaltságát, gazdagságát: tűzzel-vassal irtom a szlenget. És természetesen nagyon sok erőt ad a családom: szűkebb és tágabb értelemben, valamint a barátok, a barátságok, amiket én ajándék-kapcsolatoknak nevezek. Egész életemben szépségre és harmóniára törekszem, mindenben. Bele tartozik ebbe a minőség, a jó közérzet, lakóhely, öltözködés. Megválogatjuk, mivel töltjük a szabadidőnket, milyen példát adunk gyermekeinknek: szeretünk otthon, baráti körben, gyertya mellett beszélgetni- és ez is szépség. Nem feltétlenül a világnak kell megfelelni, hanem saját értékrendünknek. Olyan szögletes mindenütt a világ, ami körülveszi a XXI. század emberét: éles, érdes felületek, támadások, sérelmek, mint hegyes dárdák záporoznak mindenfelől, de én elhatároztam, hogy megpróbálom az egész életemet gömbölyűvé tenni. Egy ilyen tövises világban a lekerekített gömb igaz, hogy sebezhető, sokkal sérülékenyebb, kevésbé célszerű, mintha tüskék lennének rajta, de én megpróbálom a gömböt (ami teljesség is egyben) úgy kormányozni az akadályok között, hogy sértetlen maradjon... Akármennyire vonzódom is a múlthoz, nem véletlen, hogy most itt élek. Fantasztikus ez a világ: hogy például bárhova pillanatok alatt eljuthatunk…, de csak akkor, ha erre a gömbölyűségre törekszünk.

                        Édes Borbála

/Az interjú 2008-ban készült/