logó tervezés

 Ismertség Magazin reklám

Árulkodó agyhullámaink

Árulkodó agyhullámaink

agy, agykutatásTeljes múltunk felderíthetővé válik?

A legújabb kutatások bebizonyították, hogy az emberi agy legalább huszonnégy órán keresztül tárolja magában az átélt események lenyomatát. Az ez alapján létrejövő mintázatokból nem lehetetlen, hogy hamarosan már egy adott személy teljes múltjára is következtethetünk.
 
A személyes emlékek és a múlt tárolása már régóta foglalkoztatják az emberiséget. Gondoljunk csak a Vágott verzió című filmre, melynek témája a halottak emlékeinek levetítése. Igaz, ez akkor egy implantátum segítségével vált lehetségessé a vásznon, mára már egészen közel került a tudomány ahhoz, hogy ez nélküle is megvalósulhasson.
 
Az agy sohasem alszik, folyamatos működésben van. Ha nyitva van a szemünk, az állandó vizuális ingereknek köszönhetően dolgozik, és továbbítja az információkat. Ha pedig éppen csukott szemmel pihenünk, akkor sem áll meg, hanem lassabb, úgynevezett nyugalmi agyhullámokat működtet. Életünk során tehát folyamatos impulzusok érik, így szinte felfoghatatlan a feldolgozandó feladatainak és a tárolandó adatainak mennyisége. Nem is csoda, hogy az ember minél közelebbről és részletesebben igyekszik vizsgálni. Itt azonban életbe lép az ilyen kutatások paradoxonja, az önmagát megismerni vágyó agy, amely rendkívül nehéz kihívásnak bizonyul.
 
S. Dali, Az elfolyó idő, részletÁm az izraeli Weizmann Intézet neurobiológiai részlege töretlenül halad előre az agy működését érintő vizsgálatokat illetően. Legutóbbi kutatásaik során az agy nyugalmi hullámait figyelték meg. Ezeket a legkönnyebb, ugyanis rendkívül szervezettek és szimmetrikusak, valamint mindig ugyanazon a területen, a lebenyek külső rétegében, az agykéregben haladnak át. A tudósok megállapították, hogy ezeknek mintái betekintést nyújthatnak a vizsgált alany személyiségébe és múltjába egyaránt. Hipotézisük nagyon egyszerű: az agyhullámok egy archívumot képeznek a megélt élményekről. Innen már csak egy lépés következtetni arra, hogy ezek alapján miben különböznek egymástól az egyének.
 
Ezeket az eredményeket alátámasztja az a tény is, hogy az emberi agy hosszútávon képes a változásra, és tanulékony, ennek köszönhetően az agysejtek közötti érintkezések is folyamatosan módosulnak. Ez teszi lehetővé, hogy nagyjából felmérhető legyen, tetteink és gondolataink milyen összefüggésben állnak agyműködésünkkel, és milyen következményei vannak. A kutatók ezért úgy vélik, hogy a tanulékonysági kapcsolódások mélyebb vizsgálata vezethet el ahhoz, hogy választ adhassanak arra a kérdésre, vajon a közelmúlt eseményei felfedezhetők-e a spontán agyhullámok mintázatában.
 
Felvetésük igazolása érdekében önkénteseket kértek fel, akiket aztán egy tréningnek vetettek alá. Ennek során az alanyok agykérgében bizonyos idegsejtek jól elhatárolható hálózatát hozták működésbe különböző feladatok elvégeztetésével. Huszonnégy órával később agytevékenységüket az úgynevezett funkcionális mágneses rezonancia vizsgálattal figyelték meg, melynek célja természetesen az volt, hogy kiderítsék, a meghatározott tevékenységek befolyásolták-e valamilyen módon az agyhullámok mintáit.
 
agyhullámokAz eredmény kielégítő volt, sőt, még annál is több. Bebizonyították, hogy a gyakorlatok végrehajtása nemcsak közvetlenül utána változtatták meg az agyhullámok mintázatát, hanem egy nappal később is megfigyelhető volt a módosulás az agysejtek közötti megszilárdult kapcsolódásban. A kutatók szerint ezzel hatalmas lépést tettünk afelé, hogy az egyes egyének személyiségét feltárhassuk és megérthessük. Mint kiderült, az agyhullámok nemcsak a közelmúltban megélt eseményekről készítenek lenyomatot, hanem segítségükkel az adott személy agyának teljes egyéni profilja is megrajzolható hosszú távú megfigyelés esetén. Így a tudósok már olyan gondolatokkal is kacérkodnak, mint az egyén múltjának feltérképezése, sőt, a személyre szabott, várható jövő előrevetítése.

Az emberiségnek tehát egyre inkább sikerül megismernie önmagát, és agyának működését, ám még számos megválaszolandó kérdés maradt.

Szili Eszter

/forrás: MTI/

Kapcsolódó cikkek:

Virtuális szuperszemüveg a Google-tól >>

Az agysebész vívmányai >> Interjú Dr. Csókay Andrással