Gyermekek és állatok (2.)

 

 

A gyerekek azonban nem csak igazi állatokhoz, hanem állatfigurákhoz, illetve az általuk képviselt tulajdonságokhoz is kötődhetnek. Gondoljunk csak a játékmackókra, ezekre a jelképes erejű kedves védelmezőkre, akik sok gyerek elalvását teszik nyugodtabbá. Vagy ahogy óvodás gyerekek szeretik állatok hangját és mozgását utánozni. Állatokkal kapcsolatos mondókákat is szívesen mondogatnak, idézve az adott állat tulajdonságait, jelenlétét. Igaz, a gyermekien ártatlannak tűnő mondókák néha meglepetéseket rejthetnek, mint pl. a ma még tán mindünk által ismert csiga-hívogató szövege, a "Csigabiga, gyere ki, ég a házad ide ki. Kapsz tejet, vajat, Holnapra is marad!" (Márpedig alighanem kimaradt volna a mondóka gyűjteményekből, ha a nyájas polgári "jóízlés" szabályait oly buzgón betartani igyekvők tudták volna, hogy a „csigabiga" falloszjelkép. És ennek ismeretében e nagyszerű lírai fogalmazású gyermekdal-szöveg minden szavának rejtett üzenete - közérthető. Egyébként minek is a tej s az abból köpülhető vaj a növényevő csigának?)

Az állatmesék nem véletlenül a gyerekek kedvencei. Az állatok itt bizonyos tulajdonságokat, illetve tulajdonság csoportokat jelenítenek meg. Sokszor terápiás hatásuk van, és szintén nagy kedvenc az állatbábokkal folytatott (akár közösen kitalált) mese vagy történet eljátszása. Szívesen beleélik ebbe magukat a gyerekek. Szinte „kölcsönveszik”, belsővé teszik, fölnagyítják és alkalmazzák a bennük talán kevésbé jelen levő, számukra kívánatos, az adott állat által megtestesített tulajdonságokat.

 

 

Ennek más jellegű, már-már misztikus formája az „állatmeditáció” (inkább ellazult állapotban végzett imagináció), vagyis egyes állatok képzeletbeli megjelenítése. „Totemős”, védelmező, vezető, erőt közvetítő illetve a vágyott tulajdonságot megjelenítő állatok ismertek. Általános, minden ember számára egyetemes jelképek: például az elefánt mint akadályt elhárító erő (az indiai elefántfejű Ganésa istenben nyilvánul meg); a kobra kígyó mint az erőgyűjtés, erők összpontosítása, energiák felébresztése (a jóga kobra tartásában világosan érzékelhető); a delfin mint a kommunikáció, élénk játékos észjárás, hangbeavatás, minták, ritmusok (a görög Hermész istenben is megtestesül). De magyar erőállatok szintúgy ismertek: a macska az önvaló szeretetének, a függetlenségnek, a telepatikus képességeknek a jelképe. A szarvas az Istennő állata, az indián mitológiában és a magyarban ugyanúgy. Vagy hogy a Yotengritet említsük, itt van a mondában szereplő kormorán, aki a tenger mélyéről az égre hozta a Napot. Szintén magyar „totemállat” a daru. Jelképes tulajdonságairól hamarosan beszélek egy „állatmeditáció” kapcsán, amelyet én magam végeztem, és leírását most megismertetem az Olvasókkal – már amennyire az élmény egyáltalán visszaadható.  

 

Gondoltam, „próba cseresznye” – hosszú idő után belső utazást teszek én is egy állattal. Mégsem beszélhetek olyasmiről hitelesen, ami nem él elevenen bennem… Elhelyezkedtem. Becsukott szemmel figyeltem a kintről beszűrődő hangokra. A szobában megfigyelhető halk zörejekre. Végül a legközelebbi hangokra: testem hangjaira: a légzésre és a szívdobogásra. Légzésem és szívverésem egyre nyugodtabbá, egyenletesebbé, mélyebbé, összehangoltabbá vált. Engedtem ellazulni a testemet, laza figyelemmel segítve és követve az ellazulás folyamatát. Ellazult testi állapotban csak figyeltem a fölbukkanó gondolatokat. Engedtem őket jönni aztán eltűnni, nem tapadva le egyiknél sem, nem indulva velük asszociációs útra, és nem engedve a kísérő érzelmeknek. A gondolatok egyre ritkában és egyre rövidebb időre bukkantak föl, és egyre inkább észleltem a gondolatok közötti szüneteket, az eddig háttérben maradt teret, a „semmit”. Most nem merültem el ebben a semmiben, mert nem igazi meditációra készültem, hanem kísérő állattal tett belső utazásra. Utoljára még emlékeztettem magamat erre, aztán hagytam hadd történjen. Ebben az esetben nem én választottam kísérő állatot, hanem ő választott engem. Mert hirtelen megjelent egy daru madár.

 

A daru, akinek több valós vagy vélt pozitív tulajdonsága alkalmas arra, hogy jelképpé emelkedjék. Ilyenek: ébersége, hűsége, viszonylag hosszú élettartama, kecses tánca. Megszelídítve kedves ragaszkodó gondoskodó természete, békességre és rendre törekvése. Vándormadárként szabadságszeretete, óvatossága, csoportos kitartó magas röpülése. A régieknél általában az éberség jelképe volt és hangjáról többféle babonás mese keletkezett. A daru különösen Keleten megbecsült madár. A kalmukok szentnek tartják, a mongolok körében nagy tiszteletnek örvend. A japán mitológiában az „1000 évig élő daru” a becsület, a béke és a hűség jelképe. A magyar és más népek hitvilágában is megjelenik, népünk szívéhez különösen közel áll. Ma már csak átvonul hazánk felett, de egykor fészkelő madarunk volt.  Mivel ez a fenséges madár egy életre választ magának párt, utódait pedig mindkét szülő nagy gonddal neveli, nem meglepő, hogy mindenütt a családi értékek szimbólumává emelték, és a hűség jelképe lett. Táltosok madara, legendák „duru”-ja röpített tehát olyan mélységekbe és magasságokba, ahová eljutni nélküle nem tudtam volna. Mint a hűség madara, a hűségről életett át velem tanításokat. És megmutatta azt is, hogy a legendákból kimaradnak alapvető elemek. Direkt. Hogy csak az tudja őket megismerni teljes egészében, akiben él a hűség az Égi Képhez. Megpróbáltam érzékeltetni, milyen is egy kísérő állattal tett képzeletbeli utazás.